NNG Demo Day – Tesz-vesz plakát

2013. őszén az NNG-nél a Marketing-kommunikációs csapat tagjaként dolgoztam, amikor a cégben felmerült, hogy tartsunk egy Demo Day-t, ahol a különböző csapatok megmutathatják, hogy milyen fejlesztéseken és különleges megoldásokon dolgoznak. Meglepőnek tűnhet, de egy többszáz fős IT cégnél, ahol egy összetett szoftver fejlesztésén, számtalan platformra, területre készített változatán dolgoztak, az adott csapatok olyan mélységben (vagy magasságban) jártak, ami a többieknek egyáltalán nem volt nyilvánvaló. Épp ezért volt remek lehetőség egy ilyen rendezvény, ahol mindenki megmutathatta, hogy éppen mivel foglalkozik, előkerültek az extrém technológiák és megoldások, amit így az egész cég megismerhet.

A kihívás

Ahogy az okos embereknél sokszor előfordul, az úgynevezett “tudás átka” (curse of knowledge) miatt valahogy az a benyomásuk támadt a fejlesztőknek, hogy az, amivel ők (és csapatuk) foglalkoznak, teljesen hétköznapi dolog, ezt mindenki tudja, érti, így egyáltalán nem tart közérdeklődésre számot.

Ezért sokszor nem is akarták bemutatni aktuális munkájukat a Demo Day keretei között, de ha még éppen volt is kedvük hozzá, erre az eseményre fel kell készülni, a csapat egyik tagjának fizikailag ott kell lenni, válaszolgatni a kérdésekre… ez pedig macera. Voltak ugyan, akik rögtön rákaptak, ám sokan nem – őket rá kellett venni, hogy jelentkezzenek kiállítónak a csapatukkal.

A megoldás

Arra próbáltunk ráerősíteni, hogy ez a rendezvény egy jó dolog, szerethetővé és menővé akartuk tenni, olyanná, amin buli részt venni. Valahogy bevonni a fejlesztőket… de mindezt anélkül, hogy nekünk, a MarCom csapatnak bármilyen mélyebb ismeretünk volna egyes bemutatandó technológiákról.

A csapat akkori vezetője Dózsa Imre (aki korábban a Leo Burnettnél és a Vodafone marketing csapatában dolgozott) egyetértett abban, hogy egy plakát lesz a megoldás alapja, amin bemutatjuk, hogy milyen tök jó dolgok készülnek itt. Az első ötletünk egy olyan épület (ami a székház természetesen) tervrajza volt, ahol mélyen a föld alá vezető liftekkel elérhető szigorúan titkos szinteken elképesztő találmányok készülnek (ahogy az 51-es körzetet képzeljük). Ezt az ötletet Imre nem vette meg, arról győzködött, hogy ennél sokkal jobbat is tudunk csinálni. Nem voltam lelkes a gondolattól, hogy egy működő ötletet (ami a fejemben már összeállt konkrét rajzzá) eldobjunk egy még nem kitaláltért.

Aznap este aztán eszembe jutott a Tesz-vesz város egyik meséje, amikor az egérkék átkelnek az óceánon a Kék bálna nevű óceánjárón. A hatalmas hajót az író-rajzoló Richard Scarry úgy mutatta be egy dupla oldalon, hogy levette a felénk eső oldalát, és így beláttunk a hajó belsejébe, és aprólékosan végignézhettük, hogy az egérkék hogy alszanak a kabinokban, a matrózok hogyan dolgoznak, a konyhán készül az étel, és a hajtótengelyt is éppen olajozza valaki. Gyerekként imádtam ezt a képet böngészni.

Arra gondoltam, hogy ha így be tudnánk mutatni (vázlatosan és hasonlóan viccesen), hogy mi mindenféle folyik az NNG székházában, az elég menő lenne. Ezt az ötletet már Imre is megvette, és szabadon megcsinálhattuk. (A Tesz-vesz stílust mi itt fan-artként kezeltük, ennek minden kötetlenségével)

A bökkenő csak az volt, hogy két nagy épületünk is volt, az A és a B, de egyszerre nem tudjuk mindkettőt ábrázolni. Az A épületben ráadásul csupa olyan dolog készült, amire nem sok rálátásom volt, így inkább a B épületre szorítkoztunk, hiszen ebben dolgoztunk mi is, sokkal jobban ismertem ezeket a csapatokat.

Rengeteg apró kis rajz készült, és sokat ötleteltünk, hogy kit-mit hogyan mutassunk be, és végül két vagy három nap szöszmötölés után elkészült a plakát. Aztán kinyomtattuk, elhelyeztük a szokásos helyeken, liftekben és a konyhák melletti hirdetőfelületeken, majd kitettük az intranetre is kisebb méretben, és vártuk a hatást.

Egy órán belül megérkeztek az első visszajelzések az intranet cikk alatt, a munkatársak nem csak nagyon lelkesek lettek a plakátra, de igényelték volna, hogy a másik épületről is készüljön ilyen kép 🙂  Az is kiderült, hogy Balogh Petya, az akkori vezérigazgató majdnem lemaradt a dologról (mármint a plakátról, nem a Demo Dayről), így akkor megtanultuk, hogy hiába tesszük ki az összes liftbe belső kommunikációs posztereket, ha van olyan kolléga, aki szándékosan nem használja a liftet, hogy sportosabb életet éljen.

Eredmény

A rendezvénynek jelentős lökést adott a kampány, annyi csapat jelentkezett, hogy ki kellett bővíteni a kiállításra szánt teret. A tapasztalatok alapján a következő évben már két naposra bővítettük az eseményt, hogy nézőként is jusson elegendő idő minden csapatra és megoldásra.

A plakátokat a rendezvényt követően kiosztottuk a kollégák, akik hazavihették. A legtöbb érthetően gyerekszobába került, és van, ahol 2015 óta a mai napig kint van a falon, és az azóta már megnőtt gyerekek nem is engedik leszedni! Volt olyan kolléga, akinek a családja később elkérte a nagyfelbontású képet és születésnapjára ezzel a mintával készült pólót nyomtatott neki ajándékba.

Ha NNG-s voltál akkoriban és szívesen nosztalgiáznál kicsit a plakátot élvezhetően nagy felbontásban letöltheted innen.

Az alkotó az NNG Marketingkommunikációs osztálya, jogtulajdonos az NNG Kft.
A projektben az NNG munkavállalójaként, az Marketingkommunikációs osztályának munkatársaként vettem részt.

 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

LinkedIn
Facebook
Twitter

    Leave Your Comment Here

    IDEAS ENGINEERED

    1111 Budapest, Budafoki út 14.
    hello@conceptz.hu

    CONCEPTZ
    ©2020 conceptz.hu