Ha szeretnél bekukkantani a kulisszák mögé, hogy mi a menete egy munkáltatói márkát építő kisfilm elkészültének, jó helyen jársz. Mivel marketingszakemberként állunk a videók készítéséhez, kicsit más metódussal készül, mint azt máshol megszokhattad. Mi abból indulunk ki, hogy mit akarunk elérni a videóval, és hova, hogyan illeszkedik majd be a HR folyamatodba.
Mi a cél?
A cél az, hogy lojális, kiemelkedő munkatársak dolgozzanak a cégednél, és a nyitott pozíciókat gyorsan, jó szakemberekkel tudd feltölteni.
Hogyan lehet ezt elérni:
- több jelentkezővel (nagyobb merítés)
- ha a jelentkezők eleve illeszkednek a céghez, csapathoz, munkakörhöz
Ehhez pedig a munkáltatói márkádat kell jól pozícionálni, vonzóvá és láthatóvá tenni.
- Jól pozícionált: mindazokat az előnyöket megmutatjuk, ami kiemel titeket a piacon. Azokra a dolgokra is érdemes koncentrálnunk, ami szűkíti a célcsoportot (erről később lesz szó), például nemzetközi csapat (idegennyelv-tudás szükséges).
Bár így kevesebb jelentkező lesz, de épp azokat sikerül majd megszólítani, akik ide beilleszkednek. Ha nem így lenne, az a fluktuációt növelné, márpedig a fluktuáció az költség és időveszteség. - Vonzó: itt nem (csak) arról van szó, hogy szép képekből álljon egy videó, vagy jól mutasson a fotókon az iroda. Kell egy kis kutatás ahhoz, hogy megtudjuk, mitől szexi a cég egy munkavállaló szemszögéből.
- Látható: ha kielemeztük és felépítettük, hogy mitől lesz jól pozícionált és vonzó a céged mint munkáltató, akkor a megfelelő eszközök segítségével el kell juttatni a célközönséghez.
A videó ehhez „csak” egy eszköz…
de annak rendkívül hatékony, jól célozható a megfelelő platformokon és folyamatokban, tehát eljut a célközönséghez, és összetett üzeneteket is képes gyorsan, közérthetően, érzelmekkel együtt, könnyen fogyaszthatóan átadni.
Például szerepelhet hirdetésben, a weboldaladon a karrier szekcióban, feliratozva az állásbörze-standodon, hivatkozhat rá a fejvadász, stb. Könnyen megoldhatod, hogy aki jelentkezik hozzád, az lássa is.
Most pedig nézzük meg, hogyan készül el a gyakorlatban egy ilyen kisfilm nálunk. Hogyan segítünk a szakértelmünkkel és tapasztalatunkkal felkészülni, megtalálni a kulcsüzeneteket, és legyártani egy remek videót…
Lépésről lépésre a gyakorlatban
1. Találkozunk
Miután megszületik a terv, hogy egy ilyen videót szeretnétek használni a felületeiteken, megbeszélünk egy online vagy offline találkozót. Elmondjátok az elképzeléseiteket, és hamarosan megkapjátok a kalkulációt. (A videó költsége függ attól, hogy mi csak segítünk kérdőívekkel a munkatársakat kikérdezni, vagy magunk csináljuk az előkészítő beszélgetéseket, illetve attól, hogy hány helyszínen, hány szereplővel hány napot forgatunk, és ebből eredően mennyi utómunkára lesz szükség.)
2. Elemzünk és tervezünk
Amikor elfogadjátok a kalkulációt, jövünk mi a kérdőívekkel és ha kell interjúkkal, hogy megtaláljuk a jól pozícionáló, hiteles és vonzó üzeneteket, és azt, hogy ezt hogyan lehet jól átadni egy kisfilmben.
Ez a legfőbb hozzáadott értékünk, a boszorkánykonyhánk lényege…
mert szép videót ugyan itthon is sokan tudnak csinálni, de ilyen szinten hasznosat csak nagyon kevesen.
Hogy példát is mutassunk arra, hogy ez miért fontos, itt van a nemrég elkészült Nilfisk budapesti iroda videója. Előbb nézd végig, és utána kicsit belemászunk, miért lett olyan, amilyenre készült.
Ha megnézted, ezeket az üzeneteket fedezhetted fel benne, és most azt is odaírjuk, hogy miért pont azt.
- Hygge. Dán szó, jóllét, jó közérzet, vidámság és meghittség elegye. A Nilfisk büszke dán gyökereire, a skandináv stílusra és az emberközpontú gondolkodásmódra.
- Az iroda egyben élettér, minőségi, világos, barátságos, jól átgondolt
- Nemzetközi csapat – ezt a videót nem csak itthon fogják használni, hanem az esetleg ide máshonnan átjelentkezőknek is megmutatják.
- Angol nyelvű – itthon szűkíti a célcsoportot, elvárást fogalmaz meg
- Segítő környezet és munkatársak – olyan junior munkatárs is szerepel, aki pár hónapja van a cégnél
- Önállóság megélése és fejlődési lehetőség (nemzetközi szinten)
- Laza munkatársak, jó hangulat
- Plusz dolgok 1. sportolási lehetőségek
- Plusz dolgok 2. gyümölcsnap és masszázs
- Plusz dolgok 3. kutyabarát hely
A plusz dolgok is fontosak (amiről te esetleg azt gondolod, hogy csak jópofa apróságok), mert lesznek olyanok, akik ezek miatt döntenek a te céged mellett (mert nekik lehet, hogy elengedhetetlen, pl, hogy legyen heti masszázs, vagy jó kávé).
3. Előkészület
Itt közösen megtervezzük, hogy a javaslataink alapján összerakott tematikát hogyan valósítsuk meg. Pontosan hol, mit forgatunk, kiket szólaltatunk meg, milyen vágóképekre lesz szükség, azokhoz milyen technikára és felszerelésre.
A cégnél ti leszervezitek, hogy a helyszínek szabadok legyenek, a megszólalók ráérjenek, akik arccal szerepelnek, azok aláírják a GDPR nyilatkozatot (amit mi adunk, és nálatok lesz iktatva). A szereplőkkel külön is beszélünk, hogy értsék a feladatot, ne izguljanak.
Ezekben mind segítünk, hogy minden flottul menjen.
4. Forgatás
Itt azt kérjük, hogy a helyszíneket használhassuk, a szereplők legyenek időben a megbeszélt helyeken, és legyenek türelmesek 🙂 Fontos, hogy legyen a helyszínen vagy a közelben parkolónk, ha szükséges a mozgáshoz, akkor belépő kártyánk, és egy helyi segítőnk, aki a felmerülő apróságokat kezeli, esetleg segít nekünk a mozgásban, és tartja a kapcsolatot a még hátralévő megszólalókkal, stb.
5. Utómunka és egyeztetések
A sok felvett anyagot előválogatjuk, nyersvágást készítünk, javaslatot teszünk az elhangzó szövegekre, mutatott képekre, aláfestő zenére, stb. A cég arculati elemeit használva készítjük el az első zenés, összefűzött verziót, amit két kommentkörrel véglegesítünk.
6. Felhasználás
A videót több platformra is előkészítjük, Facebooktól a Linkedinig, Youtube-ra külön végződéssel, és segítünk beüzemelni, javaslatot teszünk, ha kihagyott ziccert látunk valahol.
Gyakori kérdések
Kis cég vagyunk, megéri nekünk egy ilyen videó?
Azt számold ki, hogy 1 jó munkatársad 1 havi teljesítménye milyen bevételt hoz a cégednek.
Ha ez a valaki hiányzik tőletek, akkor ez minden hónapban kiesett bevételt jelent. Viszont, ha már egyetlen pont hozzátok illő ember emiatt (is) dönt mellettetek, akkor hamar megtérül. A videót ráadásul évekig tudod használni, és szintén évekig fognak rá emlékezni azok is, akik most még esetleg máshova mentek.
Azt is érdemes kiszámolni, hogy egy új alkalmazotton mennyi HR és fejvadász költséged van, és mennyi ugyanez, amikor valaki magától jelentkezik és küld önéletrajzot, mert a videó meggyőzte.
Ha ezt megnézik majd a munkavállalók… mi lesz azokkal, akiket nem szólít meg? Vagy egyenesen megijednek attól, amit ott látnak?
Ezt mi úgy mondjuk, hogy ismerned kell a célcsoportodat és nekik kell kommunikálnod. Egy sima szöveges álláshirdetésedet például elolvassa majd olyan is, aki nem illik a csapatba, és olyan is, aki pont ide való. De ha megnézik a videót, egy részük elfordul majd, mert nem ezt keresi.
Amellett, hogy vonzóvá tesszük a megfelelő embereknek a videóval a céget, azt is világossá tesszük, hogy milyen itt az élet. Például ha nemzetközi a csapat és angolul kell beszélni, akkor ez legyen világos ebből is, ahogy az is, ha van néhány ügyfél akihez olykor a céges autóval ki kell menni… szándékosan leszűkítjük a célcsoportot azzal, hogy ezt megmutatjuk, mert olyan kevésbé fog jelentkezni, aki nem mer megszólalni angolul, vagy kimenni kocsival a forgalomba.
Ha felveszel valakit, akinek nem volt világos a cégnél az élet, a hangulat, a követelmény és emiatt hamar elmegy, akkor nem csak a pozíció hiánya a veszteség, de az az idő és energia is, amit beletettél az integrálásába és az oktatásába. Inkább vegyél fel valakit, akinek tiszta és világos, hogy mire vállalkozik és pontosan hozzátok akar csatlakozni.
De nekünk nem ilyen szexi az irodánk, akkor is készíthetünk ilyen videót?
Nem fogok hazudni, egy szexi iroda mindig jó pont. De ha a munkatársaid tudnak mesélni arról, hogy miért szeretnek nálatok dolgozni, akkor ez áthidalható.
Mert lehet, hogy nálatok jó a csapat, jó a hangulat, remek projektek vannak, fejlődési lehetőség, és ezer más apróság… akkor azt mutatjuk be.
DE! Ha úgy érzed, hogy nálatok rosszak a munkakörülmények, a csapat széthúz, a hangulat pusztító, a vezetés rossz, fejlődési lehetőség nincsen, akkor előbb ezeket kell megoldani, mielőtt a munkáltatói márkáddal kezdesz foglalkozni.
Honnan van nektek ekkora tapasztatatotok ebben?
11 évig dolgoztunk az NNG-nél, sok projekten a HR-rel közösen, értjük és szeretjük ezt a kihívást. Később készítettünk ilyen videót a Commsigniának, Vincotechnek is, és másoknak, amit olykor belső felhasználásra kértek, illetve más cégek HR-kommunikációs folyamataiban és projektjeiben is részt vettünk.
Szeretnél ilyen videót?
Belevágnál? Maradt kérdésed? Egy telefonhívásra vagy a megoldástól:
Putz Patrik +36 70 314 8504