Simon Sinek Kezdd a miérttel könyvét egykori főnököm, Dózsa Imre adta a kezembe, mint a marketing-kommunikációs szakma egyik alapját. A könyvben leírtakat jól összefoglalja ez a TED előadás, ha nem ismerted korábban, szívből ajánlom, mert 17 percben elmondja azt, hogyan lesz sokkal hatékonyabb a kommunikációd (is), ha mint egyén vagy cég tisztában vagy a legbelsőbb motivációiddal. Kell hozzá egy kis önelemzés, de nagyon megéri.
Ha a saját miértemet kell megfogalmaznom, akkor azt mondom, abban szeretek segíteni másoknak, vállalkozóknak és cégeknek, hogy elmondhassák a saját „nagy miértjüket”.
Szenvedélyesen keresem a legjobb, leghatékonyabb megoldásokat. Ez talán onnan ered, hogy gyerekkoromban feltaláló akartam lenni. Dolgoztam a saját ötleteimen, egyik megoldásom bekerült egy kis feltalálókról készült tévéműsorba is. Nagyon izgatott, hogy ha adott egy probléma, hogyan tudom azt frappánsan megoldani.
Később, amikor weboldalakkal, videókkal, majd összetett kommunikációval foglalkoztam, ott is a fennálló akadályok és problémák megoldását kerestem, és a hasonlóan gondolkodó, elhivatott problémamegoldó emberek és cégek kommunikációján dolgoztam a legszívesebben.
Hogyan lehet bemutatni egy japán specialitásokkal megspékelt navigációt? Egy beteg gyerekeket gyógyító élménytábort? Egy világszintű szolgáltatást nyújtó mozgásszervi rendelőt vagy egy speciális vegyi labort?
Mivel értem az elhivatottságukat, lelkesít, ha saját kommunikációs ötleteimmel hozzájárulhatok a sikerükhöz.
Rengeteg minden érdekel, a díjnyertes marketingkampányok mellett másfél évtizedig írtam Forma-1-ről, dolgoztam sportfotósként, vezettem filmekről szóló tévéműsort is, éppen ezért nagyon szeretek hasonlóan nyitott, “we can do it” attitűdű emberekkel dolgozni.
Onnan ismerem meg őket, hogy kíváncsiak és érdeklődők. Ők azok a szakemberek, akik a kommunikációban is nyitottak az új ötletekre. Olyan cégvezetők, akiket lelkesít, ha a cégük új területeket hódíthat meg.
Ha úgy érzed, hogy Te is ilyen vagy, és tudjuk segíteni a kommunikációdat, keress meg minket!